Már a középiskolások szintjén is tombol az antiszemitizmus Amerikában
A gyűlölet és a kirekesztés elől menekülő zsidó fiatalok diákklubokban találnak menedéket.
Csatáry László háborítatlanul élt Budán az utolsó életévéig, a budapesti zsidó közösségben nem éreznek elégtételt.
Az Euronews beszámol arról: 98 éves korában tüdőgyulladásban meghalt a háborús bűncselekményekkel vádolt Csatáry László, a kassai gettó volt rendőrparancsnoka. A Sun című brit bulvárlap riporterei találták meg őt Budapesten tavaly nyáron. A házi őrizetbe került Csatáry a kihallgatásán azzal védekezett, hogy egy névrokonával keverhették össze. Márciusban Szlovákiában életfogytiglanra ítélték Csatáryt, a szlovák ítélet magyarországi érvényességéről szeptemberben tárgyaltak volna Budapesten.